Űrmérnök mesterszak indul 2022-ben

Űrmérnök mesterszak indul 2022-ben

Hazánkban elsőként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) indul űrmérnöki mesterképzés, várhatóan 2022 tavaszán. A Műegyetemen évtizedek óta kutatóműhelyek egész sora végez űrkutatással kapcsolatos tevékenységet az elméleti kutatástól a különféle eszközök és szolgáltatások gyakorlati megvalósításán át az űrtechnológiai és űrfizikai ismeretek oktatásáig. Az egyetemen zajló űrkutatási projektek egy része berendezések építésére, míg más része különböző alkalmazásokra fókuszál. Így az egyetemen többek között foglalkoznak kisműholdak fejlesztésével, különböző fedélzeti egységek építésével, űrkommunikációval, különböző űrbeli kísérletekkel, földmegfigyeléssel, és különböző földi alkalmazásokkal. Erre a sokszínű örökségre alapozva indul el a műegyetemi űrmérnök mesterképzés, amely fő fókuszában az űreszközök fejlesztése lesz.

A mesterképzésre azok jelentkezhetnek, akik a műszaki, az informatika vagy a természettudomány képzési területek alap- (és mester)képzési szakjain szereztek diplomát. (Például: energetikai mérnök, építőmérnök, fizikus, gépészmérnök, járműmérnök, közlekedésmérnök, környezetmérnök, repülőmérnök, mérnök-informatikus, mechatronika és villamosmérnök alapképzési szakok végzettjei.

A képzés felépítése

A műegyetemi képzésben öt kar oktatói működnek közre: Építőmérnöki Kar, Gépészmérnöki Kar, Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Természettudományi Kar illetve a Villamosmérnöki és Informatikai Kar – utóbbi a gesztorkar, vagyis a felvételi tájékoztatókban a karhoz tartozó szakként lehet megtalálni a képzés (a VIK-en belül a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék lesz a gesztortanszék). Négy félév során 26 tárgyat és egy 4 hetes nyári szakmai gyakorlatot kell teljesíteniük a hallgatóknak ahhoz, hogy okleveles űrmérnökké váljanak. Különböző területeket felölelő műszaki ismeretek és laboratóriumi mérések mellett űrprojektek dokumentálása és menedzselése is része a képzés anyagának, sőt, az egyetemen töltött két év alatt a hallgatóknak egyetemi oktatók iránymutatásával önállóan (illetve néhány fős csapatokban) kell egy-egy komplexebb feladatot megoldani. Ennek révén már a mesterképzés során űripari projektekbe kapcsolódhatnak be a hallgatók, akár az egyetemen, akár ipari partnereknél. A megszerzett tudást mind a hazai, mind a nemzetközi űrszektorban tudják kamatoztatni a végzett mérnökök, a kutatási területen kiemelkedőek pedig akár doktori (PhD) képzésen is folytathatják tanulmányaikat.

A hazai űrmérnök képzés megalakulásáról

Bár a világ számos országában létezik űrmérnök (space engineering) mesterképzés, hazánkban csak 2020-ban született meg ez a szak. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 2016 őszén szervezte meg Bacsárdi László vezetésével az első kerekasztal-beszélgetést a hazai űrmérnök szak létjogosultságáról. A következő évben a BME és a MANT elnyerte az az Európai Űrügynökség (ESA) felsőoktatási konferenciájának rendezési jogát (2nd Symposium on Space Educational Activities), így hosszas előkészítés után 2018 áprilisában Budapesten találkoztak az európai űrképzések vezetői, akiktől első kézből tájékozódhattak a hazai szakemberek a legjobb külföldi oktatási gyakorlatokról. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy 2019-ben a BME VIK élére állt a hazai űrmérnök szak létrehozására irányuló kezdeményezésnek, és elindította a szakalapítás formális folyamatát. A BME VIK felkérésére ezt a folyamatot Bacsárdi László egyetemi docens (Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék) és Csurgai-Horváth László egyetemi docens (Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék) fogta össze. Ennek keretében elkészült az űrmérnök mesterszak képzési és kimeneti követelménye, amely a hazai űrmérnökkel szemben elvárt szakmai tudást, képességet, attitűdöt és felelősséget is meghatározza. A magyar űrmérnök szakot hivatalosan 2020 decemberében jegyezték be, innentől kezdve a hazai egyetemek dönthetnek úgy, hogy űrmérnök képzést is kínálnak a hallgatóiknak. A Műegyetem élve ezzel a lehetőséggel elindította az űrmérnök szak szakindítási folyamatát is. A szakindítási folyamatot Bacsárdi László és Csurgai-Horváth László fogta össze, és a megfelelő egyetemi szintű döntéseket követően jelenleg az Oktatási Hivatal jóváhagyását várja.

 Tájékoztató

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Gépjárművekbe utólag beszerelhető eCall fedélzeti eszköz és kommunikációs rendszer fejlesztése (FEDKOM)

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2016.10.01.
Projekt vége: 2021.03.31.
Projekt szakmai célja: A projekt célja utólag beszerelhető eCall fedélzeti eszköz és szolgáltatás fejlesztése olyan járművek számára, amelyekbe gyárilag nem került beépítésre hasonló eszköz.
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Hanák Péter, Dr. Bánhelyi Balázs (SZTE)
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Smart Skills Development

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2019.09.01.
Projekt vége: 2021.09.30.
Projekt szakmai célja: A projekt célkitűzése egy felnőttoktatási program kidolgozása (az önkormányzati szektor számára) Smart City területen angol nyelven.
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Bakonyi Péter, Dr. Sallai Gyula
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Kvantumbitek előállítása, megosztása és kvantuminformációs hálózatok fejlesztése

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2017.11.01.
Projekt vége: 2021.10.31.
Projekt szakmai célja: A projekt célja a hazai kutató-fejlesztő közösség bekapcsolása a kvantumtechnológia világszerte tapasztalható gyorsuló fejlődésébe.
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Imre Sándor, Dr. Zaránd Gergely
VIK/PPCS monitoring felelős: -

EIT Digital KIC 2021

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2021.01.01.
Projekt vége: 2021.12.31.
Projekt szakmai célja: Az EIT Digital az Európai Unió Európai Innovációs és Technológiai Intézetének (EIT) tudás- és innovációs közössége (Knowledge and Innovation Communities, KIC). A budapesti csomópontban a BME 2012 óta vesz részt, részben a vállalkozási képességeket is fejlesztő PhD és MSc képzésekkel, részben pedig innovációs projektekkel.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

EIT Urban Mobility KIC 2021

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2021.01.01.
Projekt vége: 2021.12.31.
Projekt szakmai célja: A projekt célja a városi mobilitási ágazat szalmeberei és szervezetei között a anyg adatok és az adattudomány terén meglévő tudásbeli hiányosságok csökkentése egy virtuális oktató laboratórium segítségével.
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Gönczy lászló
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Kutatás-fejlesztési szerződés. "Fejlett időszinkronizációs megoldások"

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2021.01.01.
Projekt vége: 2021.12.31.
Projekt szakmai célja: A kutatási programban résztvevő PHD hallgatók részére kutatási ösztöndíj fizetése.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

EIT InnoEnergy 2021-Battery Storage Expert Programme

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2021.07.01.
Projekt vége: 2021.12.31.
Projekt szakmai célja: Akkumulátortárolási szakértői program virtuális tevékenységének létesítése a BME-n 2021. szeptemberben.
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Ladányi József
VIK/PPCS monitoring felelős: -

ÚNKP-21

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2021.03.01.
Projekt vége: 2022.09.30.
Projekt szakmai célja: Hallgatói ösztöndíjak hallgatói kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

IoT rendszerek biztonságát növelő technológiák

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2018.10.01.
Projekt vége: 2022.09.30.
Projekt szakmai célja: A beágyazott eszközökkel kibővült Internet (az ún. Internet of Things, vagy röviden IoT) számos informatikai biztonsági kockázatot is magában rejt. A projekt célja ezek vizsgálata, és olyan technológiák kutatása és fejlesztése, melyek az IoT biztonsági kockázatait csökkentik, és ezzel lehetővé teszik az IoT alkalmazások szélesebb körű elterjedését.
VIK/PPCS projektmenedzser: Bugyinszki Edina/Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Buttyán Levente
VIK/PPCS monitoring felelős: -

EIT KIC 2022-007, EIT Digital KIC 2022

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2022.01.01.
Projekt vége: 2022.12.31.
Projekt szakmai célja: Az EIT Digital az Európai Unió Európai Innovációs és Technológiai Intézetének (EIT) tudás- és innovációs közössége (Knowledge and Innovation Communities, KIC). Az EIT Digital-nek is alapelve az európai innovációt erősítése érdekében az oktatás, a kutatás és az üzleti gondolkodás, az úgynevezett "tudásháromszög" kialakítása és fejlesztése.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram, Új Nemzeti Kiválósági Program 2022/2023. évi pályázati forduló

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2022.04.01.
Projekt vége: 2023.10.31.
Projekt szakmai célja: Hallgatói ösztöndíjak hallgatói kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

EIT Digital KIC 2023

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2023.01.01.
Projekt vége: 2023.12.31.
Projekt szakmai célja: Az EIT Digital az Európai Unió Európai Innovációs és Technológiai Intézetének tudás- és innovációs közössége (Knowledge and Innovation Communities, KIC). Az EIT szervezetének általában, ezen belül pedig az EIT Digital-nek is alapelve az európai innovációt erősítése érdekében az oktatás, a kutatás és az üzleti gondolkodás, az úgynevezett "tudásháromszög" kialakítása és fejlesztése.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Biztonságtudományi és technológiai kompetencia központ

PPCS feladata a projektben: kari monitoring
Projekt kezdete: 2021.01.01.
Projekt vége: 2023.12.31.
Projekt szakmai célja: A létrejövő, ipari biztonságtechnikával foglalkozó Kompetencia Központ célja, hogy kiemelten fontos ipari alkalmazási területeken (olaj- és gázipar, jármű- és közlekedésbiztonság, valamint épület létesítmények) dolgozzon ki hatékonyságot, létesítmény- és folyamatbiztonságot növelő módszereket, illetve ehhez megfelelő IT platformot biztosítson.
VIK/PPCS projektmenedzser: -
VIK/PPCS szakmai vezető: -
VIK/PPCS monitoring felelős: Dr. Farkas László

CEF TELECOM 2020 - Human Centered AI Masters

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2021.01.01.
Projekt vége: 2024.02.15.
Projekt szakmai célja: Olyan 60 kredites ember-központú mesterséges intelligencia MSc képzés kidolgozása, amely min. 15 kreditet etikai, jogi, biztonsági, egyéb társadalmi tartalomra fordít.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (FIEK)

PPCS feladata a projektben: kari monitoring
Projekt kezdete: 2020.07.01.
Projekt vége: 2024.06.30.
Projekt szakmai célja: A Nemzeti Laboratórium tevékenysége alapvetően közúti járművek, légi járművek és drónok, valamint robotok és kiber-fizikai gyártórendszerek különböző szintű autonóm funkcionalitásának és irányításának alap- és alkalmazott kutatásával foglalkozik.
VIK/PPCS projektmenedzser: -
VIK/PPCS szakmai vezető: -
VIK/PPCS monitoring felelős: Dr. Farkas László

Az EIT Digital tudás-innovációs közösség erősítése Mo-n

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2021.07.01.
Projekt vége: 2024.06.30.
Projekt szakmai célja: Az EIT Digital projekthez kapcsolódó önerő és tagdíj keret 3 éves biztosítása. A támogatás célja, hogy pénzügyi erőforrást biztosítson az innovációs projektek, a PhD és MSc programok, valamint vállalkozásfejlesztési tevékenység eredményes folytatásához.
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Új Nemzeti Kiválósági Program 2023/2024

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2023.09.01.
Projekt vége: 2024.08.31.
Projekt szakmai célja: Hallgatói ösztöndíjak hallgatói kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

EIT Digital KIC 2024

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2024.01.01.
Projekt vége: 2024.12.31.
Projekt szakmai célja: Az EIT Digital az Európai Unió Európai Innovációs és Technológiai Intézetének tudás- és innovációs közössége (Knowledge and Innovation Communities, KIC). Az EIT szervezetének általában, ezen belül pedig az EIT Digital-nek is alapelve az európai innovációt erősítése érdekében az oktatás, a kutatás és az üzleti gondolkodás, az úgynevezett "tudásháromszög" kialakítása és fejlesztése.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

QCIHungary2024 - Deploy Advanced Quantum Communication Infrasture (QCI) in Hungary

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2023.01.01.
Projekt vége: 2025.06.30.
Projekt szakmai célja: Nemzeti kvantumkommunikációs infrastruktúra kialakítása kereskedelmi eszközökből, kísérleti QKD-rendszerek fejlesztése és tesztelése.
VIK/PPCS projektmenedzser: Kokol Mária
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Bacsárdi László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

QCI Hungary EU, Deploy Advanced Quantum Communication Infrastructure (QCI) in Hungary

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2023.01.01.
Projekt vége: 2025.06.30.
Projekt szakmai célja: Nemzeti kvantumkommunikációs infrastruktúra kialakítása kereskedelmi eszközökből, kísérleti QKD-rendszerek fejlesztése és tesztelése.
VIK/PPCS projektmenedzser: Kokol Mária
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Bacsárdi László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor (FIEK)

PPCS feladata a projektben: kari monitoring
Projekt kezdete: 2022.03.01.
Projekt vége: 2025.06.30.
Projekt szakmai célja: A Mesterséges Intelligencia Laboratórium fő kutatási területei az orvosi diagnosztikai és biometriai alkalmazásokra, agrár- és élelmiszeriparra, közlekedésre, gyártásra és feldolgozóiparra, illetve a távközlésre egyaránt kiterjed.
VIK/PPCS projektmenedzser: -
VIK/PPCS szakmai vezető: -
VIK/PPCS monitoring felelős: Dr. Farkas László

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP 2024/2025)

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2024.09.01.
Projekt vége: 2025.08.31.
Projekt szakmai célja: Hallgatói ösztöndíjak hallgatói kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

KDP2020 Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2020/2021. tanévi pályázati forduló

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2020.09.01.
Projekt vége: 2025.08.31.
Projekt szakmai célja: Doktoranduszi ösztöndíjak doktoranduszi kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Máté-Pércsi Zsófia
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

KDP2021 Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2021/2022 tanévi pályázati forduló

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2022.02.01.
Projekt vége: 2025.08.31.
Projekt szakmai célja: Doktoranduszi ösztöndíjak doktoranduszi kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Máté-Pércsi Zsófia
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Data-EDIH - DIGITAL-2021-EDIH-01 projekt önerő

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2022.10.01.
Projekt vége: 2025.09.30.
Projekt szakmai célja: A magyar DATA EDIH aktívan elősegíti a magyarországi kkv-k, kis közepes kapitalizációjú vállalatok és közszféra szervezeteinek digitális átalakulását, általános fókuszban az adatszolgáltatásokra, az ipari fókusz pedig az egészségiparra.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Kovács László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Data-EDIH 101083971 DIGITAL-2021-EDIH-01

DigitalTech EDIH - Kiberbizt és digitális komp EDIH önerő

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2022.10.01.
Projekt vége: 2025.09.30.
Projekt szakmai célja: KKV-k és állami szektor szereplők digitalizációs előre lépésének segítése tanácsadással és képzésekkel a kiberbiztonság, a vállalkozásfejlesztés, az oktatási, pénzügyi és blokklánc technológiák alkalmazása területén.
VIK/PPCS projektmenedzser: Kokol Mária
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

DigitalTech EDIH 101083965 - Kiberbiztonság és digitális kompetenciák

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2022.10.01.
Projekt vége: 2025.09.30.
Projekt szakmai célja: KKV-k és állami szektor szereplők digitalizációs előre lépésének segítése tanácsadással és képzésekkel a kiberbiztonság, a vállalkozásfejlesztés, az oktatási, pénzügyi és blokklánc technológiák alkalmazása területén.
VIK/PPCS projektmenedzser: Kokol Mária
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium (FIEK)

PPCS feladata a projektben: kari monitoring
Projekt kezdete: 2022.10.01.
Projekt vége: 2025.09.30.
Projekt szakmai célja: A Kvantuminformatikai Laboratórium azért dolgozik, hogy minőségi megújulást érjen el a számítástechnológiákban az információ feldolgozását, tárolását és továbbítását végző fizikai rendszerek segítségével.
VIK/PPCS projektmenedzser: -
VIK/PPCS szakmai vezető: -
VIK/PPCS monitoring felelős: Dr. Farkas László

Tématerületi Kiválósági Program 2021 - Nemzetvédelem, nembetbiztonság Alprogram

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2021.09.15.
Projekt vége: 2025.12.31.
Projekt szakmai célja: Folyamatos kutatások végzése nemzetbiztonsági területeken
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor/Dr. Farkas László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Tématerületi Kiválósági Program 2021 - Egészség Alprogram

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2021.09.15.
Projekt vége: 2025.12.31.
Projekt szakmai célja: Folyamatos kutatások végzése egészségügyi területeken
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor/Dr. Farkas László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

SECURED-HORIZON-HLTH-2022-IND-13

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2023.01.01.
Projekt vége: 2025.12.31.
Projekt szakmai célja: Egészségügyi adatok biztonságos feldolgozása, anonimizálása és generálása az EU határokon átívelő kollaboratív kutatás és innováció számára
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Ács Gergely
VIK/PPCS monitoring felelős: -

SHORE; Tanulók felkészítése a változás kezelésére

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2023.08.01.
Projekt vége: 2026.07.31.
Projekt szakmai célja: Általános és középiskolai projektek támogatása nagy vizek természeti megőrzése témakörben
VIK/PPCS projektmenedzser: Kokol Mária
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Farkas László
VIK/PPCS monitoring felelős: -

AI EDIH Hungary - Mest. Intelligencia Eur.Digit.Inn.Közp.

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2023.09.01.
Projekt vége: 2026.08.31.
Projekt szakmai célja: A projekt célja, hogy támogassa a vállalatok (kkv-k, kis közepes kapitalizációjú vállalatok, induló vállalkozások) és a közszféra szervezetei digitális átállását mesterséges intelligencia-kompatibilis termékek, szolgáltatások létrehozása és bevezetése érdekében, különös tekintettel hét kiemelt iparágra.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Németh Vilmos
VIK/PPCS monitoring felelős: -

AI EDIH Hungary - DIGITAL-2022-EDIH-03

NVKDP2021 Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2022.02.01.
Projekt vége: 2026.08.31.
Projekt szakmai célja: Doktoranduszi ösztöndíjak doktoranduszi kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Máté-Pércsi Zsófia
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Kiberbiztonság és robotika területén speciális oktatási programok

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2023.09.01.
Projekt vége: 2027.08.31.
Projekt szakmai célja: A kiberbiztonsággal és robotikával foglalkozó speciális oktatási programok (SPECTRO) két kétfokozatú mesterképzés (ISCED 7. szint, 120 ECTS) tervezésére és lebonyolítására összpontosítanak Európa jövője szempontjából két kulcsfontosságú digitális technológiai területen: 1) Kiberbiztonság és 2) Robotika.
VIK/PPCS projektmenedzser: Törökné Benkő Noémi
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Kiss Bálint
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Doktoranduszi Kiválósági Ösztöndíj Program (DKÖP)

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2023.09.01.
Projekt vége: 2027.08.31.
Projekt szakmai célja: Doktoranduszi ösztöndíjak doktoranduszi kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Máté-Pércsi Zsófia
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Kooperatív Doktori Program 2023 (KDP-2023 )

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2024.02.01.
Projekt vége: 2027.08.31.
Projekt szakmai célja: Doktoranduszi ösztöndíjak doktoranduszi kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Máté-Pércsi Zsófia
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program - Kooperatív Doktori Program 2024

PPCS feladata a projektben: VIK rész menedzsment
Projekt kezdete: 2024.09.01.
Projekt vége: 2028.08.31.
Projekt szakmai célja: Doktoranduszi ösztöndíjak doktoranduszi kutatásokhoz
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Horváth Gábor
VIK/PPCS monitoring felelős: -

Pan-European Network for Responsible Artificial Intelligence Multisector Masters’ Programme

PPCS feladata a projektben: menedzsment és koordináció
Projekt kezdete: 2025.01.01.
Projekt vége: 2029.01.31.
Projekt szakmai célja: Olyan rugalmas oktatási architektúrát mutat be, amely lehetővé teszi a felelős mesterséges intelligencia oktatásának különböző formáinak kiépítését, és mindenki számára elérhetővé teszi azt Európában, legyen az férfi vagy nő.
VIK/PPCS projektmenedzser: Andrásiné Szántay Petra
VIK/PPCS szakmai vezető: Dr. Jereb László
VIK/PPCS monitoring felelős: -